Névadó
Balsaráti Vitus János élete
Atyja Vitus Lukács a Jaksics család nagylaki kastélyának gondviselője volt, ki midőn családját Dombegyházán meglátogatta, dúlták föl a törökök e várost és hurcolták lakosait, köztük Vitus Lukácsot és feleségét is rabságba, ahol mindketten elpusztultak. Gyermekük, János 3 hónapos volt ekkor és a lángok közűl egy török katona mentette ki. Anyai nagybátyja, Fedor Ferenc magával vitte Balsarát faluba (valószinüleg a ma Basarága nevet viselő puszta Dombegyháza közelében, Arad megyében) és neveltetéséről gondoskodott. Ennek emlékéül Vitus a Balsaráti nevet egész életében megtartotta.
Felserdülvén a gyermek, Jaksics Péternek, a nagylaki várkastély urának özvegye, Anna vette gondjai alá. Igy nyert első iskolai kiképeztetést Gyulán; majd Erdődre ment tanulni Kopácsi Istvánhoz, kit 1547-ben Nagybányára, 1549-ben pedig Sárospatakra is követett. Miután Vitus a teológiában és más tudományokban előmenetelt tett, a latin és görög irodalmat tanította kezdőknek. 1549. vége felé Wittenbergbe ment Philip Melanchton előadásainak hallgatására; a szükséges költségekről Jaksics Anna, a fölebb említett Péternek leánya, gondoskodott. Itt a filozófiát és teológiát tanulmányozta s 1554-ben bölcseletdoktor lett. 1556-ban Melanchthon tanácsára az orvosi szakra adta magát és hét évi Wittenbergben való tartózkodás után megindult Olaszországba, hol Bologna s Padua egyetemeit látogatta s orvosi doktorságot nyert. Ezután meglátogatta Rómát, hol IV. Pál pápa udvarában orvosi gyakorlata is volt. 1560-ban Perényi Gábor országbiró által haza szólíttatván, nála udvari orvos lett, majd tanácsos volt Sárospatakon és felügyelt az iskolára, melynek, igen hihető, ekkor lett helyettes igazgató-tanárává is az öreg Kopácsi mellett. Miután Perényi 1567-ben meghalt, Vitus szolgálatai megszüntek az udvarnál, mire egyházi hivatalba lépett és 1568-ban jelen volt a kassai zsinaton. 1570-ben liszkai, 1571-ben sárospataki prédikátor lett és mint ilyen az iskola gondnoka és tanító is egyuttal.
Meghalt 1575. ápril. 7. Sárospatakon. Emlékbeszédet mondott fölötte Szikszai Fabricius Vazul, mely megjelent Wittenbergben 1576-ban. II. Miksa császár cimeres nemeslevéllel tüntette ki.
SZINNYEI JÓZSEF: MAGYAR ÍRÓK ÉLETE ÉS MUNKÁI