Az alapítványi est produkciói
Honismereti vetélkedő
A Békéscsabai Tankerületi Központ Helytörténeti versenyének döntőjén a tíz legjobb megyei általános iskolás csapat mérkőzött meg a Békés Megyei Könyvtárban. Az előzetes két forduló után a döntőben újabb két feladat várta a csapatokat. Először a korábban beküldött feladatok készítéséről kellett beszámolni 5 percben, majd pedig egy békéscsabai helytörténeti séta után egy totót kellett kitölteniük a látottakkal kapcsolatban. A délutánig tartó versenyen fiatal csapatunk a 8. helyezést érte el. Csapattagok: Bába Jázmin, Bajkán Milán, Drágán Roland és Prunyek Marcell a 6. a osztályból.
Felkészítő: Sellei Mónika történelemtanár
Iskolanyitogató
Április 22-én iskolánkba látogattak az óvodások, leendő első osztályos gyerekek.
Megismerkedhettek a testnevelés óra rejtelmeivel, izgalmaival. A 3. osztályos tanulók kiváló segítségével teljesíthettek egy-egy akadálypályát, majd sorverseny szerű „kalapos” játékot játszhattak. A kis növendékek szívesen álltak neki minden kihívásnak, óra végére minden arcocska pirosan ragyogott.
A napot tantermi foglalkozással folytatták, immár az 1. osztályos diákok köreiben, akik hatalmas mosollyal fogadták rég nem látott kis barátaikat. Vidáman meséltek iskolás élményeikről, mutogatták a falon lévő táblákat, magyarázták óvodás társaiknak, mi mit is jelent. Megemlékeztünk a Föld napjáról, énekeltünk, verseltünk, ritmikus játékokat játszottunk. Fogadásukra készült feladatfüzetben dolgoztak, aktívak, türelmesek, motiváltak voltak. A találkozás során vendégül láttuk az óvodásokat egy kis finomságra, üdítőre. Végezetül egy nagyon kreatív, fejlesztő játékkal ajándékoztuk meg őket, hogy soha ne felejtsék el, hogy milyen jó is volt közöttünk. Az elsős diákok sem maradtak üres kézzel, meglepetésükre ők is kaptak egy csodálatos ajándékot az óvodásoktól. Búcsúzáskor egy kicsit mindenki sajnálta az elválást, de egy biztos, hogy SZEPTEMBERBEN TALÁLKOZUNK!