Meghívó

Kistérségi Kincskereső

A Dél-Békési Kistérség Közkincs Kerekasztal által szervezett Kistérségi Kincskereső honismereti vetélkedőn iskolánk is képviseltette magát. Előzetesként a bevezető két írásbeli feladatból állt, ezen keresztül mutattuk be kistérségünket, a hagyományokat (disznóvágás Dombegyházon), illetve társasjátékot kellett készíteni. A vetélkedőt Mezőkovácsházán szervezték, ahol TOTÓ, villámkérdések, puzzle, activity színesítették a nehéz ismeretanyagot. A jó hangulatú vetélkedőn 5. helyezést ért el iskolánk.

Csapattagok: Domonkos Dorottya, Róka Réka, Isztin Ferenc, Mladonyeczki Attila

Felkészítő tanár: Fejes Sándorné

 

 

Második bemutatkozás

2013. február 28-án a délutáni órákban került sor iskolánk második referencia – intézményi bemutatkozására.

Nagyon megtisztelő, hogy meghívásunkat több járásunkban található intézmény is elfogadta. Érkeztek vendégeink Medgyesegyházáról, Mezőhegyesről, Mezőkovácsházáról, elfogadta meghívásunkat Varga Gusztáv a tankerület vezetője, s nagy örömmel üdvözölhettük sorainkban kedves partnereink – önkormányzat, SZM, óvodák- képviselőit is.

A programot az igazgatónő power point bemutatója nyitotta meg, amelyből a vendégek megismerhették iskolánkat és annak referencia-intézményi arculatát.

A bemutató órát Fejes Sándorné tartotta, aki egy már évek óta nagyon sikeres, rendhagyó történelem óráját mutatta be  videófelvételről a megjelenteknek. A „Ló nélküli lovagok” az intézmény egyik „Jó gyakorlat” terve, hiszen az évek alatt már bizonyította alakíthatóságát, s a diákok is nagyon lelkesen vesznek részt rajta évről-évre. A tanórán készített felvételeket a tanárnő szakmai magyarázatokkal, valamint személyes tapasztalataival fűszerezte. Egy igazán élményszerű tanóra részesei lehettünk, és így befogadó intézményi tapasztalataink is nagyobb hangsúlyt kaphattak.

A szakmai fórumot tanári műhelymunka zárta, amelynek keretében alkalom nyílt egy kis megvendégelésre, valamint kötetlenebb tapasztalatcserére is.

A visszajelzések azt mutatják, hogy a meghívottak jól érezték magukat a Balsarátiban, s hasznos tapasztalatokkal, jó ötletekkel tértek haza.

Mi ennek örülünk a legjobban!

                                                                                     Kovalcsik Ágnes
referencia-TEAM vezető

Fényképek az eseményről a galériában:  http://www.balsarati.hu/galeria/thumbnails.php?album=259

Újabb bejegyzések »